Az 1960-as években játszódó film ismét egy igaz történetet mutat be, amelynek tanulsága, hogy ha teszel a céljaidért, akkor nincs lehetetlen. A világot a renitensek viszik előre, azok, akik nem törődnek azzal, hogy mi volt eddig a szabály, egyszerűen új szabályokat hoznak létre, ha a régi már nem működőképes. Három afroamerikai nő a szegregáció és az erőteljes patriarchista szemlélet idején az USA-ban képes volt olyasmire, amire csak nagyon kevesen. Szorgalommal, alázattal, kőkemény munkával, kitartással, kezdeményezőkészséggel és bátorsággal olyan pozíciókba küzdötték fel magukat, amiket akkoriban nők egyáltalán nem érhettek el, afroamerikai nők meg pláne nem. Hála az égnek nem adták fel és bebizonyították, hogy a tehetség és a zsenialitás terén nem számít sem a nem, sem a bőrszín.

Csodálatos alakítást láthattunk az Empire sorozatból jól ismert Taraji P. Hensontól és az Oscar-díjas Octavia Spencertől. Janell Monáe játszotta a harmadik főszereplőnőt, akit különböző sorozatokban láthattunk eddig felbukkanni. A főnököt Kevin Costner alakítja, akiben csak a Robiin Hood-ot láttam végig (de ez csak az én problémám), az egyik kekeckedő kolléganőt pedig Kirsten Dunst játszotta, akit az idő vasfoga igencsak megkoptatott, (34 éves kora ellenére kinézett 44-nek is.), de jól adta a frusztrált hp-ét, szerintem csak önmagát adta…

Nagyon jó film, akit érdekel a NASA munkája, az űrhajós témák, vagy a fizikai számítások, mindenképp nézze meg.

 

MegosztásShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterEmail this to someonePrint this pageShare on LinkedIn